Tatrangi Sándor Általános Iskola, Uzon

Az uzoni Tatrangi Sándor népiskola

Az uzoni iskola nem tartozik a híres tanintézetek közé, s mégis számunkra, akik falai közé jártunk és ez az egész község lakosságára vonatkozik nemcsak az emlékek révén drága, hanem azért is; mert története igen szorosan kapcsolódik ahhoz a küzdelemhez, melyet e vidék lakossága folytatott a megmaradásáért, a haladásért és a felemelkedésért.

Az uzoni iskoláztatás kezdetéről nincsenek pontos adataink.

Történelmi adataink vannak arról, hogy Uzon 1332-ben már önálló egyházközség. Berecz János: Háromszék vármegye népoktatási intézeteinek története (Brassó, 1893) c. munkájában megállapítja, hogy ,,az iskola keletkezési ideje az egyház átalakulásával egyidejű". A reformációra utaló megjegyzés a XVI. század második felére vonatkozik, amikor egymás után alakulnak az anyanyelvi oktatást nyújtó háromszéki népiskolák.

Feltételezhetjük, hogy Uzonban is korábban megkezdődött az iskolázás, de biztos adatok birtokában csak 1648-tól vagyunk.

Az uzoni lelkészek ettől az évtől kezdve krónikaszerűen feljegyezték az iskolamesterek nevét és az iskolával kapcsolatos adatokat, s ez a krónika az egyházat érintő események sorozataként folyamatosan tartalmazza az iskolaügy majdnem minden vonatkozását. Az uzoni lelkészi feljegyzések erős önkormányzati szellemről tanúskodnak.

Az első tanító, akit a krónika számon tart, Szárazajtai Gergely volt. A tanító személye igen nagymértékben meghatározta a tanítás minőségét. Érthető, hogy a lelkész, akinek az iskolamester alá volt rendelve, miért tartotta fontosnak, hogy a maga és elődei nevének, valamint az egyház életében történt jelentősebb események feljegyzésével egyidejűleg megörökítse a tanítóválasztás eseményeit, az iskola sorsának fordulatait.

Idézzük Berecz János helyi forrásanyagra épített könyvének szövegét: „1668-ban Kánai József lesz a tanító, akinek beköszöntése alkalmával az egyház 60 dénárt költött el. Öt követi Samar-jai Péter, majd Türkösi István, Zágoni András, Illyefalvi Sámuel, Széplaki Mihály, Madocsai Pál, Vásárhelyi István, Szentgyörgyi Ferenc, Gidófalvi Orbán Miklós, Kisbuni Mihály, Lisznyai Incze József, Széplaki Mihály, kinek tanítóskodása idején az egész faluporrá rontatott az ellenség által; a lakosság pedig az üldöző ellenség elől a szomszéd Moldovába menekült." (kuruc szabadságharc)

1704-től 1710-ig az uzoni lakosság még mindig idegen földön van: csak akkor tér vissza, s építi fel iskoláját. Széplaki tanító-azonban vagy idegen földön halt el, vagy az ellenség áldozata lett, mert 1710-ben az egyház Léczfalvi Valentint hívja meg.

Utána csakhamar Szotyori Mihály jön. Bizonyára jó tanító volt, 1719-ben az egyház „exámenkor" 72 dénárt költ az exáment követő lakomára. Utódai Gidófalvi András és Dalnoki József, majd 1726-ban Aldo-bolyi Fülöp Miklós, kinek elhozatalára 12 forint 2 dénárt költött az egyház. Az addig használatban lévő iskolaház nem felelvén meg a szükségletnek, azt 1737-ben újraépítették. „Került pedig az igen szép mesteri ház zsúpozása együtt 30 Frt. 85 dénárba."A kepefizetők száma ekkor 77 volt.

Fülöp után 17381744-ig Árkosi Serester Gergely a tanító. 1733-ban Illyefalvi Séra Istvánt hívják meg, 1756-tól 1798-ig Felső-Torjai Gáli András, Szabó István és uzoni Nagy Lázár a tanító.

Az 1784-ben kiadott Allgemeine Schkimondta, hogy a tanítás politikum. A ládaszámra Bécsből érkező tankönyvek teljesen német szövegűek. Azonban a háromszéki iskolák fenntartói, tanítói szívósan ragaszkodtak az iskola magyar tannyelvéhez. A tanítók nem ismerték a német nyelvet, így csak a városokban tanítottak német olvasást és írást. Ettől kezdve azonban a lányok oktatása általánossá válik.

A református egyház főkonsistóriuma 1811. évi körlevelében azt is szabályozza „micsoda tudományok taníttassanak". Ebben a vallástörténet és a káté mellett szerepel a haza históriája, a földrajz, olvasás, írás, számtan, conjugáció és declináció. A követelmények növekedése a felvilágosodás és . A polgári haladás irányába mutat.

1798-tól Uzonban Szentgyörgyi Kiss Gergely, majd Pákéi Janó Ádám a tanító. Utóbbinak ideje alatt, 1833-ban újraépítették az iskolát! A feljegyzésekből tudjuk, hogy nagy nehézségekbe ütközött a beiskolázás. A tanítás délelőtt-délután folyt; reggel, mihelyt ..villámodott", fohászkodással kezdték. A szombat délután szabad volt. de vasárnap bibliai históriákat olvastak, és a tízparancsolatot tanulták. A 612 éves gyermekek beiskolázását erélyesen megkövetelték.

1847-től Janó János a tanító, 1867-ig működött. Tanítóskodása idejére esett az iskola történetében máig kiható mozzanat.

Az elnémetesítésre törekvő, ellenforradalmi Habsburg-rendszer az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elfojtása után egyre-másra rendezte a vizsgálatokat a magyar iskolákban rebellis tankönyvek és bizonyítékok után kutatva, s nem egy helyen meghurcolták a tanítókat azzal a váddal, hogy népük történelmét tanították a gyerekeknek. Az uzoni nép emlékezetében élénken élt a tömösi szorost élete árán védelmező lelkészük, Sükösd Sámuel hősi emléke, Tatrangi György „gyalogkatona" fia (szül. 1797. okt. (3.), az 1848-49-es szabadságharc résztvevője.

Tatrangi Sándor és neje, Benke Juliánná 1857-ben haláluk-esetére végrendeletileg, 12 ezer drb. cs., kir. húszast hagyományoztak az egyháznak iskolacélra, azzal a kikötés, „hogy annak jövedelméből a mind jobban felmerülő tanügyi hiányok megszüntetésére egy tanítói állomás szerveztessék a fiúnövendékek tanítására. A leánynövendékek az énekvezér által taníttassanak. Minthogy- külön iskolahelység nem volt, Kispál Károly egy holdnyi belsőséget adott iskolahelyiségnek. „1862-ben Tatrangi és neje a felállítandó új iskolához egy második tanítói állomás szervezésére újabb végrendeleti alapítványt tettek. Egy szép belső telket s 558 köbférőjű földet (27 hold) hagyva haláluk esetén az egyháznak, azon kikötéssel, hogy a szervezendő iskola örök időkre a Tatrangi nevet viselje. Ehhez az egyház még 60 forint évi járulékot szavazott meg, s így 1865-ben Mátyás Károly vezetése alatt a községháza épületében megnyílt a fiúiskola", - írja Berecz János 1893-ban megjelent könyvében.

„1875. május elsején a b.e. Tatrangi-pár folytatódik Berecz krónikája nem éppen egy órában, de ugyanazon a napon bevégezvén tettekben gazdag földi életét, az egyház birtokába vette a második végrendeletben a tanítói fizetés alapjául hagyományozott fekvő vagyont is . . . De hiányzott az alkalmas, a kor kívánalmainak megfelelő iskolatelek és épület. . . Ekkor gróf Mikes János jött a nevelésügy segélyére, és éppen alkalmas helyen, a község kellős közepén a református templom tőszomszédságában szép belső telket adományozott az egyháznak örök tulajdonul. Erre a telekre épült fel az 1876-1877-ik években a mostani díszes iskolaépület 4 tágas tanteremmel, egy tanítói s egy szolgai lakással és magtárhelyiséggel. Az iskolaépítéshez az egyház 14 1000 forinttal, a község 1300 forinttal járult hozzá. 1879-ben a Tatrangi-féle második végrendelet értelmében betöltetett a harmadik (igazgató) tanító állomás is, s azóta 3 tanító vezetése alatt a Tatrangi népiskolában VI vegyes korosztály áll fenn".

Társadalmi támogatással 1869-ben még létrehoztak egy tanítónői állást is. Az iskolának megvolt minden szükséges taneszköze, faiskolája, iskolakertje, felszerelt tornaterme. Itt már a formatív gyakorlati oktatás történt, nemhiába ismerték el az esperesi vizitációk alkalmával hátrahagyott jegyzőkönyvekben az oktatás magas szintjét, a máig ható közösségi összefogás eredményét. De az uzoni iskolához beosztott miniszteri iskolalátogató, 189192-ben dr. Nagy György Kilyénből, megállapítása szerint, „erélytelen volt a mulasztások miatti büntetések behajtása".

Az első világháború előtti években az oktatás állapotában lényeges változás nem történt. A tanítók támogatják az uzoni EMKE-kört és az olvasó mozgalmat, mely jól felszerelt könyvtárra támaszkodott.

A két világháború közötti helyzetre jellemző, hogy az elnemzetietlenítés érdekében létrehozták a román tannyelvű állami iskolát, amelyben még szünetekben sem volt szabad a tanulóknak az anyanyelvet használni. Ez a községháza épületében működött, a Tatrangi-féle épületben csekélyebb tanulólétszámmal tovább élt a ref. elemi iskola nyilvánossági jog nélkül, ami azt is jelentette, hogy zord állami inspektorok előtt kellett vizsgázniuk tanév végén, s akinek meg kellett ismételnie az évet, az már csak román tannyelvű iskolában folytathatta tanulmányait.

1940 után ismét csak egy tannyelvű iskola működött Uzonban.

Az emlékezet ma is őrzi a nevét azoknak a tanítóknak, akik. a hűségük és helytállásuk, a háborús évek, és az azokat követő nehéz viszonyok közötti szolgálatuk (pl. sorkoszt) idején igyekeztek a magyar oktatás folytonosságát biztosítani, néha megalázások elviselésével; munkájukat megtetézték a művelődési tevékenység támogatásával. (Sidó János, Lőte József, Zakariás Barabásné és mások, akik közül Lőte Józsefre különösen szépen emlékezik írásaiban községünk szülötte, Beke György.)

Az 1948-as tanügyi reform 7 osztályra bővítette a kötelező oktatást, majd nyolcra és később tízre. Az államilag szorgalmazott betelepítések és a természetes népmozgás eredményeképpen kezdetben az alsó tagozaton, később az V-VIII. osztályokban létrejönnek a román tannyelvű osztályok. A IX. és a X. osztályban magyarul folyt az oktatás, de a diktatúra éveiben ezekben is egyre több tantárgyat kelleti románul tanítani, mivel az ide kinevezett tanerők közül többen nem ismerték az oktatottak anyanyelvét.

A fokozatosan kifejlesztett esti oktatásban románul folyt a tanítás, az ide beiratkozott 3-4 román anyanyelvű diák érdekében.

A természetes anyanyelvű oktatás 1990 januárjától minden súrlódás nélkül helyreállt. A katedra nélkül maradt tanerők saját kérésükre és megelégedettségükre áthelyezéssel eltávoztak eredeti lakhelyük és családjuk közelébe.

A község lakóinak lelkes kezdeményezésére 1990 tavaszán iskolánk visszakapta a Tatrangi Sándor nevet, hálaadó istentisztelet keretében emlékeztünk, és koszorúzással tisztelegtünk a Tatrangi-kriptánál.

A régi Tatrangi iskolaépület mellé a megnövekedett igények kielégítése céljából az 1960-as évek elején új típus-iskolaépületet emeltek. Sajnos, méreteinek, típusának és helyének megválasztásakor nem vették figyelembe a fejlődés távlatait, csak kipótolták a férőhelyet, ezért Uzonban ma is Öt épületben folyik az oktatás. A diktatúra utolsó 15 évében szinte minden évben kértük egy új, líceumi típusú iskola építését, de minket valahogy mindig elkerültek a központi költségvetés jótéteményei. Az öt épület egymástól távol is esik, négy épület ezekből eléggé rozzant állapotban van. 1990-ben ismét felcsillant a remény, hogy elkezdik egy 24 tantermes iskola építését, a terv is elkészült, de az anyag- és energiahiány, az elmélyülő gazdasági válság reményeinket ezúttal is elhervasztotta.

Mindamellett büszkék vagyunk nagy hagányú iskolánkra. A volt tanítványok közül Czegő Zoltán versben köszöntötte az iskola 325. évfordulóját, Beke György többrendbeli hálás visszaemlékezése után Régi erdélyi skólák című könyvében 15 oldalt szentelt szülőfaluja iskolájának, olyan nagyhírű iskolák sorában, amelyek szellemi fellegvárai voltak és maradtak az erdélyi magyarságnak. Az uzoni iskola ma 343 éves.

KÖNYVÉSZET:

Berecz János: Háromszék vármegye népoktatási intézeteinek története. Brassó, 1893.

Dankanits Ádám: Az oktatásügy kezdeteiről a Székelyföldön. Korunk. 1970. 2.

Benkő Samu: Székely diákok harca a Habsburg-hatalommal a tanulásért. Korunk, 1970. 7.

Beké György: Régi erdélyi skólák. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.

Széplakiné Demeter Lenke -Széplaki Károly: Az uzoni iskola 325 éve.

Fábián Ernő: A tudás erejével. A Hét, 1990. V. 24.

Széplaki Károlv: Három évszázad iskolamesterei Uzonban. A Hét. 1973. VII. 13.

BekeGyörgy: Kötések. Művelődés, 1973. 10.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. III. kötet.

SZÉPLAKI KÁROLY